Budapesten fut Carl Lewis
2012. augusztus 18.
A legendás atléta még edzést is tart a fővárosban, amire te is hivatalos vagy.

Az atlétika élő legendája, Carl Lewis Budapestre érkezik. A kilencszeres olimpiai bajnok a 27. Nike Budapest Félmaraton kapcsán látogat el Magyarországra, célja pedig, hogy minél több embert motiváljon a sportolásra. Carl Lewis annyira komolyan gondolja ezt, hogy a félmaratoni felkészülés finisében, augusztus 29-én este ingyenes edzést tart a margitszigeti Nike+ Run Club-ban, ahol a különleges vendég mellett ingyenes öltözési lehetőség, cipőteszt és fantasztikus hangulat vár majd.

 

 

Carl Lewis kilenc alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokára olimpiai játékokon, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1999-ben az évszázad sportolójának választotta. A legendás sportoló kilenc olimpiai aranyérme mellett nyolc alkalommal szerzett világbajnoki címet.

A 27. Nike Budapest Félmaraton egy utcai 21 kilométeres verseny, amely a főváros legszebb részein halad át. A szeptemberi futóesemény része a Nike hivatalos nemzetközi versenylistájának, amely szeptembertől decemberig 34 városban, közel 400 000 futó részvételével zajlik. A résztvevőket a világ legnagyobb futóközössége, a Nikeplus oldal köti össze, ahol bárki megoszthatja futónaplóját, követheti fejlődését, motiválhatja magát, és az egész közösséget. A megújult honlap jelenleg 7 millió regisztrált tagot számlál.

 

Első benyomásom:
0%
érdekes
0%
gondolkodtató
0%
humoros
0%
szomorú
megosztom:

 

A Nike+ Run Club edzésre regisztráció szükséges, amelyet itt tudsz megtenni.
Regisztráció a 27. Nike Budapest Félmaratonra pedig itt.
 

Szólj hozzá a cikkhez

Kapcsolódó cikkek

Ezeket olvastad már?

Divat
Egészség
Helyszín
Homedecor
Szépség
cipő
ékszer
kiegészítő
óra
ruha
szemüveg
delikátesz
fitness
Magánklinika
bár
étterem
hotel
kávéház
bútor
építész
lakberendezés
esztétika
fodrászat
kozmetika
masszázs
Kedvenceink
Honlapok, amelyeket mi is szívesen látogatunk