Az élet mindenkire vigyáz
Az őrületbe tudom kergetni a barátaimat a hülyeségeimmel! Leginkább Petra barátnőmet, aki hagyja ugyan egy ideig, hogy szándékom ellenére az idegein ugráljak, mert türelmetlen vagyok, mindent előre tudni akarok, nem értem miért nem alakulnak már úgy a dolgok, ahogy szeretném, szóval az agyára megyek rendesen…
– Akkor láttam utoljára ilyen képletet a horoszkópban, amikor egy nő járt nálam, aki azt kérdezte mikor lesz terhes én meg mondtam neki, hogy már az. Nem hitte, végül bebizonyosodott, hogy nekem volt igazam.
– Azaz? – kérdem tűkön ülve.
– Amit szeretnél már a tiéd. Nem kell érte tenned semmit, ott van az orrod előtt, csak nem veszed észre.
– Na de mégis hol keressem az orrom előtt? – türelmetlenkedek tovább.
– Azt neked kell tudni. Ne úgy, hogy minden nap kétszer-háromszor megnézeted velem a horoszkópod, mindig ugyanazt mutatja a képlet, minden rendben van, az élet sokkal jobban támogat téged, mint hiszed. Nyisd ki a szemed! De ezt már vagy egy tucatszor mondtam.
– Jó, jó, de tudod te milyen nehéz hideg fejjel ülni és várni? Én akarom már csinálni, már látni a dolgokat, annyira működik bennem a tettvágy, hogy nem bírok magammal – nyöszörgöm. Aztán eltelik, egy hét, még egy hét, s mire Petra is én is teljesen kikészülünk – én a várakozástól, ő a napi többszöri horoszkóp elemzéstől – megtörténik, amire annyira vártam. És tényleg. Nem kellett érte tenni semmit, ott volt a megoldás az orrom előtt, az élet néhányszor jól fejbe is csapott, hogy nyissam már ki a szemem (nehogy még egyszer szemműtéten kelljen átesnem) és vegyem észre, és igen, rám várt minden, amit szerettem volna, na meg arra hogy okosabb legyek, legalább egy kicsit lássak messzebb az orromnál.
– Kikészítettél idegileg! – őrjöng Petra. Legszívesebben örökre becsuktam volna a horoszkóp-programot. Annyi felesleges cirkuszt, őrjöngést, sírást, amit te tudsz rendezni, ritkán lát az ember. Nyafka vagy! Mondtam mindig is! Nyafka! Este hívom Petrát. Felveszi (tehát nincs világ vége)…
– Petra, kezdem, annyira sajnálom, hogy ilyen hülye voltam, hogy kiidegeltelek, hogy nem hittem neked, hogy nem volt legalább egy picit higgadtabb. Tudom hogy nem ment fel, de el tudod képzelni, én mit éltem át? Hát alig bírtam ki azt a sok hülyeséget magamban! Majd megőrültem attól, ami a fejemben volt! Aludni is csak pár órát tudtam! Tudom, hogy ez rajtad nem segít, és szégyenlem is magam rendesen. Igazad volt, ha nem csinálok semmit csak csendben várok is ugyanez történik, nem a csillagok miatt, nem a körülmények miatt, hanem mert ilyen az élet…
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez