Ahol az azúr és a türkiz testet ölt – Plitvice
A szépség mindig relatív, így azt sem lehet egyöntetűen meghatározni, hogy melyik a park legszebb része, de azt senki nem vitatja, hogy a Galovac-tó a leglenyűgözőbbek között van. A tóba számos zúgón keresztül érkezik a víz, mely végül egy húsz méter magas vízesésen keresztül zúdul alá. A sétautat úgy alakították ki, hogy először felülről kerüli meg a tavat, majd alulról lehet a vízesést megcsodálni. A tavak különböző mélységűek, de még a legmélyebb is olyan tiszta, hogy könnyűszerrel lehet lelátni a fenekére, ahol még a legapróbb kavicsokat, ágakat, kidőlt fatörzseket is szabad szemmel lehet kivenni. A park természetes élővilágát szivárványos pisztrángok, mocsári teknősök, foltos szalamandrák, alpesi gőték, lábatlan gyíkok és fecskefarkú lepkék alkotják, de él itt medve, farkas, vidra és erdei fülesbagoly is. Mi a nagyobb emlősökkel szerencsére nem találkoztunk, ellenben számtalan szitakötőt számolok meg út közben. Mintha csak a természet tréfája lenne, még e törékeny, rezgő szárnyú jószág is a parkra oly jellemző színösszeállításban pózol, ahogy sötét palackzöld „ruhájában” száll egyik levélről a másikra.
Az Alsó-és Felső-tavakat a Kozjak-tó köti össze, melyen kishajók közlekednek. A hosszú túrában megfáradt vándoroknak kellemes pihenő a hajókázás, bár az időközben felduzzadt látogató közönség fürtökben ácsorog a hajókikötőben, s kissé a moszkvai metróra hasonlít az a tülekedés, ahogy a beérkező lélekvesztőre egyszerre akar mindenki felpréselődni. A tó túlsó végén is hosszan kígyózó tömeg várja a hajócsatlakozást, mely elveszi a kedvünket attól, hogy megint hajóra szálljunk, inkább a gyaloglást választjuk helyette. Ezzel persze nem vagyunk egyedül, sokan döntenek így, ezért egy idő után úgy érzi magát az ember, mintha egy jól működő, szorgos hangyaboly része lenne, ahogy egymás után ballagunk a keskeny fapallókon. Az Alsó-tavak leglátványosabb nevezetessége a Nagy-vízesés, ahol a Plitvice-patak 71 méter magasból zúdul alá a Novakovica-tóba, hogy végül a Korana-patak csendesen hömpölygő vizével hagyja el a nemzeti park területét.
Plitvice méltán került bele a világ legszebb természeti csodái közé, nem véletlen, hogy világszerte elismert tájképe turisták tízezreit vonzza, azt azonban mérlegelni kellene, hogy hosszú távon megéri-e ennyire kizsákmányolni a természetet? A nemzeti park területére számolatlanul engedik be a turistákat, ami sem az embereknek, sem a természetnek nem tesz jót. A szűk pallókon csak libasorban lehet gyalogolni, ahol sem megállni, sem visszafordulni nem lehet balesetveszély nélkül, ez pedig feszültséghez vezethet. Ha limitálnák a napi látogatószámot, a védett környezet is fellélegezhetne, és az odaérkező vendégek is kellemesebb érzéssel hagynák maguk mögött Plitvicét.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez