A világ most azt kéri, hogy vedd észre magad

Hogy miért tűnik úgy, mintha azt gondolnám, hogy ez a szeretet nem magától értetődő? Mert manapság olybá’ tűnik, hogy nem is az. Van, hogy olyannal vagyunk együtt, akiről utólag kiderül, hogy mérgező hatással van ránk. Van, hogy mi vagyunk rossz hatással a másikra. Van, hogy a vágy vezet minket egy kapcsolat elején, aztán, amikor a vágy eltűnik, ott állunk üresen azzal a kérdéssel magunkban, hogy „jó, akkor most mit csináljak?” Van, hogy összeházasodunk valakivel, mert muszáj: mert különben nem tudnánk hová menni, vagy mert az önbizalmunk hiánya elhiteti velünk azt, hogyha ehhez az emberhez nem megyünk hozzá, akkor örökké egyedül maradunk. Van, hogy azért maradunk valaki mellett évekig, mert félünk változtatni. És az is a baj, hogy a mai ember valahogy kevésbé tudja olyan igazán, hogy mi is az a valódi szerelem, milyen is az az agapés szeretet. Tudod, az a feltétlen nélküli szeretet.

A 21.század embere pedig nem szokta meg, hogy bármiben is olyan igazán kontrollálva legyen. De mi lenne, ha levennéd az álarcodat, a faladat, az ítéleteidet másokról, és önmagadba néznél?

Érdekel minket egyáltalán valaki? Figyelünk egyáltalán valakire? Mert ezek szerint senkire sem, senkit sem óvunk igazán, senkihez sem kötődünk, még saját magunkhoz sem. És talán ezen kéne a legjobban elgondolkodni: Mennyire vagyok képes másokat szeretni?

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!