Rosszak voltunk. Rossz irányba mentünk. Hazudtunk, gyilkoltunk, szembe köptük nem csak a másikat, hanem saját magunkat is. Isteneket és Istennőket játszottunk. Azt hittük, hogy következmények nélkül bármit megtehetünk. Romboltunk, éltünk, de EGO-val lélegeztünk. Felvettünk egy maszkot, ami mögé igazán senkit sem engedtünk be, néha még saját magunkat sem.

Könnyedén mondtunk mindenről és mindenkiről ítéletet, miközben azt hittük, hogy bennünk semmiféle hiba sincsen: de ha van is, akkor sem égbekiáltó bűn. Próbáltunk lépést tartani a világ gyorsaságával, a külvilágot helyezve magunk elé, hogy közben elfelejtkeztünk arról a tényről, hogy nem élhetünk folyamatos zajban úgy, hogy hét lakat alatt őrizzük a csendet. A világ hidegebb lett, önzőbb, és pénz orientált. Felültünk arra a körhintára, amit a társadalom vezet.

A mostani időszak pedig egy kicsit erre adna választ. Brutális módon? Igen. De mi is brutálisan kezdtünk el bánni a világgal. Esőerdők pusztultak el, tűzvészek és árvizek jelentkeztek, volt, hogy hajszál híja választott el egy várost attól, hogy eltűnjön a Föld színéről. Az alkoholizmus, a válások, a halálozások száma az egeket verte. Gyerekek álltak nap, mint nap az éhhalál szélén. Felcsapta a fejét a #metoo-mozgalom, a feminizmus, a szexizmus, az erőszak ellen tenni kell valamit mozgalom. Kell is.

A globális felmelegedés a nyakunkban lihegett. A hatalom úgy kezdett el játszadozni velünk, mint ahogy óvodákban szokás, mi pedig hagytuk. És mi ebből semmit sem vettünk eléggé komolyan: mindent úgy csináltunk, ahogy azelőtt. Elkezdtük szelektíven gyűjteni a szemetet a végére? Népszerű lett a minimalista-életmód? Hogy csak annyit vegyél, amennyire tényleg szükséged van? Hogy csak olyanokat egyél, ami tényleg nem árt a Földnek, de saját magadnak sem? Elkezdtünk kicsit gondolkodni, hogy valójában tényleg bárki lehet egy mérgező kapcsolat egyik tagja?

A világ most azt kéri, hogy vedd észre magad.  Hogy ismerd meg azt a környezetet, azt a családot, ahol és amiben élsz. De leginkább, hogy önmagadat ismerd meg ténylegesen. Hogy nem vagy se Isten, se Istennő. Hogy az EGO az egy ostoba ördögi kör, és, ha nem kontrollálod, ha nem követed figyelemmel a lépéseit és a gondolatait, akkor egy olyan útszakaszon találod magad, ahonnan idő kell, hogy kikecmeregj. Ha egyáltalán ki tudsz onnan kecmeregni. A világ azt akarja, hogy figyelj magadra és a partneredre, a családodra. Hogy óvd és szeresd őket mindennap. Hogy ne utálkozz, ne ítélkezz, ne hazudj, hanem nyílj ki és legyél ott mindenkinek. De leginkább magadnak. Hogy ne bánts senkit. Hogy ne játssz Istent és Istennőt azzal, hogy elhiszed magadról, hogy az egész univerzumot irányítani tudod. Mert nem. Akármekkora hatalmad is lehet, és akármennyi pénzed, akkor is még bőven kevés vagy ahhoz, hogy olyan döntéseket hozzál, amivel átforgathatod a Földet. Nem teheted meg, hogy olyan döntéseket hozz, amivel életeket tehetsz tönkre. Mi a magyarázatod erre? Hogy önmagadat védhesd?

Nem hozhatsz úgy döntéseket, hogy magadnak jó legyen, de több embernek pedig maga a pokol. Mert nem vagy Isten, aki embersorsokról dönthet és irányíthat. Meg kell találni újra azt a zsinórt, ami miatt a házastársunkkal, a párkapcsolatunkkal, a szüleinkkel, a gyerekeinkkel, a lakótársainkkal, de legfőképpen saját magunkkal, egy lakásba kerültünk. Mi választottuk a párunkat, ő pedig minket. Szerettük és szeretjük egymást.

• élet érzések koronavírus világválság

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!