A tökéletességre való törekvés egy kapcsolatban
A kapcsolatok kezdeti szakaszában mindannyian megpróbálunk a lehető legjobb formánkban tetszelegni. Azt hiszem ez nem teljesen tudatos, inkább valami mélyen belénk kódolt viselkedésforma. A tökéletesség hajkurászása azonban sokszor átesik a ló túloldalára, és azon kapjuk magunkat, hogy egy komplett idiótaként viselkedünk. De mitől félünk pontosan? Miért akarunk olyanok lenni, mint egy skatulyából kihúzott egyen gyártmány?
Azt hiszem, talán valahol bennünk van az, hogy tartunk attól, hogy ha a másik fél nem lát minket tökéletesnek, akkor nem képes belénk szeretni. Holott száz megkérdezett emberből 95 azt mondja, a párjának a hibái azok, amik a leginkább megfogták őt. Illetve pontosítok. Nem is hibák. Hiszen a másik szemében nem biztos, hogy azok a dolgok, amiket mi súlyos katasztrófának ítélünk meg magunkban, az hiba lenne… korántsem biztos. Ha jobban belegondolunk, hány férfi mondta már, hogy mennyire szereti a szerelme szeplőit például, miközben a nő mindent elkövetett, hogy azok az éktelenkedő szeplők a legkevésbé se látszanak a púder alatt. Pontosan így van ez a belső tulajdonságainkkal is. Nem kell elpúderezni a valódi énünket, pusztán azért mert félünk attól, hogy mi van, ha nem tetszik majd a másiknak. Mert mi van akkor, ha valóban nem tetszik neki? Akkor azt hiszem, le kell egyszerűsíteni a kört és bármennyire is szeretnénk, hogy máshogy legyen, de ez a személy nem a mi históriánkba való. Sőt, előfordult már a történelem során nem is kevésszer, hogy egy kapcsolat pont azért nem alakult végül jól, mert az egyik fél annyira törekedett a tökéletességre, hogy közben megfeledkezett arról az élvezetről, amit az ismerkedés fázisában tapasztalhatunk és élhetünk meg. Így természetes módon a másik fél jogosan érezhette úgy, hogy nem tudja megismerni az illetőt eléggé, vagy egy olyan valakit vél látni, aki nem tetszik neki így, ebben a formában. És igen, ilyenkor jogos a kihátrálás, hiszen te is azt szeretnéd, hogy megismerd a partnered valódi énjét.
Persze szerencsésebb esetben eljön az a pont elég hamar, amikor egy pillanatra meglátjuk magunkat kívülről és ráeszmélünk, hogy teljesen ostobán viselkedünk, és itt az ideje, hogy ráncba szedjük saját önértékelésünket és elkezdjünk végre önmagunkként funkcionálni.
Ehhez persze el kell engedni a görcsös félelmeket. Ami nem könnyű, hiszen olykor nem is a másiknak, inkább magunknak próbálunk a tökéletességre törekedni. De ne felejtsük el, hogy a hibák, vagy hibáknak vélt dolgaink tesznek minket egyénné és nem utolsó sorban egyéniséggé. Senki sem vágyik arra , hogy egy tetőtől talpig maszkolt valaki lépkedjen mellette. Inkább legyen kicsit őrült, vagy kicsit kócos, és időnként akár hisztis is, mert mindez bőven belefér a normális keretek közé. Ezen van a hangsúly, a normális keretek megtartásán. Erre kell inkább törekedni, nem pedig a tökéletességre, mert az valahogy mindig túl direkt és túl kiábrándító is egyben.
Te szereted saját magad apró kis hibáit? Ha nemmel válaszolsz, akkor itt az ideje elkezdeni dolgozni magadban ezen a kérdésen. Mert meg kell tanulnunk szeretni még azt is, ami nem pont olyan magunkon, magunkban, mint ahogyan azt kívánnánk, hiszen csak így fog tudni más is maradéktalanul elfogadni. Ha pedig valami égbekiáltó jellemhibánk lenne, azon pedig szintén csak mi magunk tudunk változtatni. Gyakoroljuk az önvizsgálatot és szeressük önmagunkat.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez