A sérelmeken jobb továbblépni!
Mindenkinek vannak sérelmei, az élet már csak ilyen. A magam módján én is kezelek párat, súlyabbakat és kevésbé súlyosakat. Nem őrizgetem őket, legalábbis próbálom nem, de foglalkozom velük, hogy a lehető legkevesebb teher nélkül tudjam élni az életem.
Természetesen a kezelésnek véletlenül sincs semmi köze az önsajnálathoz. Ami történt megtörtént, akkor és ott, tudásom legjava szerint jártam el, ahogy mindenki más is, s életem minden pillanatában a tőlem telhető legjobb döntéseket hoztam.
Rendben volt minden, nem ostorozom hát magam és nem vetek semmit a saját szememre. A helyzetek olyanok voltak, amilyeneket akkori belsőmmel: önbecsülésemmel, önbizalmammal be tudtam vonzani magamnak. Ahol gyenge voltam, ahol nem hittem, nem bíztam magamban, ott mindig nehézségeim akadtak – az élet így próbált rávenni arra, hogy változzak, fejlődjek, s ehhez küldött tanítókat, akik folyamatosan és fájdalmasan mutogattak gyengeségeimre.
Néha tesztelgetem magam: szándékosan megyek bele helyzetekbe, ahol addig elbuktam, hogy lássam amint tudatosan másképp döntök, máshogy reagálok. Begyakorlom magam, hogy rutinból működjön az élettel szembeni újfajta elvárásom, hogy az élet és mindenki más is észrevegye: más idők járnak.
A múltnak egyszer és mindenkorra vége. Továbblépek. Megtanultam a leckét és azzal a biztos tudattal nyitok új dolgok, helyzetek és emberek felé, hogy hiszek magamban, és mindig, minden körülmények között számíthatok magamra.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez