Nagyon törékeny dolog a bizalom. Mint egy vékony hártya, úgy simul rá az emberi kapcsolódásokra, és elég egy apró pöccintés, és ripityára tör mindent két ember között. Ma csak egy picit hazudok. Ha megtudod, akkor holnap lehet, már a nevemet sem hiszed el. Miért vagyunk hazugságra kényszerítve minden egyes élethelyzetünkben? Miért kell súlyoznunk aközött, hogy az igazat mondjuk, vagy egy felvett szerepet kell játszanunk, mert ezt követelik meg tőlünk? Ha ennyire fontos hazudni, akkor miért nem tanuljuk meg az iskolában kezelni ennek a lélektanát?
Gondolkodjuk el egy picikét, hogy hány emberi kapcsolatunk, munkahelyi, rokoni, baráti szálunk szakadt meg végleg a hazugságok miatt. Hány emberi bizalmas szív tört össze? Miért van az, hogy akivel összezörrentél vagy hazugságon kapod, ha később mikor már a félelem elillan, vagy már nem számít és nincs mit veszíteni, akkor az igazságot minden további nélkül meg tudjátok vitatni egymás között? Miért kell mindent elveszíteni ahhoz, hogy kiderüljön az igazság valamiről? A túlzott őszinteségnek is vannak csapdalehetőségei, ám a hazugságnak kétszer akkora. A legnagyobb poén az egészben, hogy a hazugságot mereven elítéljük mindannyian – ám mindannyian bőszen gyakoroljuk, kivétel nélkül.
A legnagyobb problémám mégis az, amikor már magadnak hazudsz. Tudsz valaha majd teljes életet élni azok után, hogy minden egyes mesédet elhiszed, vagy elhiteted magaddal, hogy ez meg ez most jó lesz neked? Megéri annyira belemerülni a színész szerepébe, hogy már azt sem tudod ki vagy mögötte? És ha fény derül az igazságra – igen, az igazságnak van egy olyan tulajdonsága, hogy előbb-utóbb mindig kiderül -, akkor érdemes emiatt összeroppanni? A hazugságok világában élni olyan, mint egy tó tükörjegén sétálni. Vannak csúszós szakaszok, van, ahol már jó kövér réteget növesztett a megfagyott, okosan egymásra épített hazugsághálónk. Ám ahol mások lelkének igazsága már felszakította a terepet, ott az én hártyavékony, csak általam elhitt önámító hazugságom alatt fogok beszakadni, és belezuhanok az igazságba. És az ott engem sokként érő igazság tengerében szépen megfulladok. Mert nem fogok tudni úszni benne, mert mindig a felszínen jártam. Ezek után életünket vizsgálva, hazugságaink függvényében, merünk méltósággal belemerülni az igazság tavába, felelősséget vállalva szavainkért?
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez