Miért tanítja egyik Mesterünk, hogy szeresd felebarátodat? Miért bízik meg olyan lelkekben, még abban is, aki végül megvette a halálát?
Miért káros, ha nem tanuljuk meg, hogy bocsássunk meg azoknak, akik ártottak nekünk? Számoljuk össze, összes emlékeink közül hányan bántottak meg, rúgtak le minket, csaltak meg, ártottak nekünk, vertek meg minket, miközben mi a szívünket adtuk nekik? Miért kínozzuk még mindig ebből számos esetben magunkat? Még mindig számít? Miért nem vagyunk képesek elengedni haragunkat és megbocsátani azt, hogy önbizalmunkban csalódtunk? Mert a másik ember ugyanolyan ember, mint én. Gyarló, mint én. Azért haragszom rád, de nem vetek rád követ, mert én is bűnös vagyok. Veled önmagam büntetem. Azért, mert hagytam, hogy rám törj és áldozattá váljak általad, ezért mindig megbélyegezlek. Téged és önmagamat.
Felállok innen. Előttem hevernek múltam fájdalmai és csalódásai. Ismét kihúztam egy nevet a listámról. Ismét haragszom magamra. Ismét kivetítettem rád haragomat, és ezt már unom. Befejeztem. Megbocsátom magamnak naiv szívem, hogy mindig a legjobbat feltételezem, akkor is, ha a kés már a hátamból áll ki. Megbocsátom neked, hogy beengedtelek, de nem tiszteltél, mert nem voltál többre képes. Megbocsátom neked, hogy nem tudod, mit cselekszel. Mert hiába törlöd el a bizalmat bennem, lecke voltál. Megtanítottál minden pillanattal bízni jobban az ösztöneimben, és megtanítottál, hogy akkor is jobban szeressem magam, mikor más csapdájába tartok. Megtanítottál, hogy akkor szeressem legjobban magam, mikor dühös és elviselhetetlen vagyok, és téged, benned magam bűneit hibáztatom. Felemelem a bizalmam és hitem egy olyan szintre, ahonnan már nem ér bántás, és nem azért, mert különb vagyok nálad. Dehogy vagyok különb. Csak már meg sem haragszom, mert a cselekedeted nem te vagy. A cselekedeted a túlélésed záloga. Nem egyenlő azzal a lélekkel, aki majd lesz belőled. Így megbocsátok, mert máshogy látlak. Máshogy látom magam általad.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez