Hotelünk a sí terepen helyezkedik el, így ideális szálláshely a sportolni vágyóknak.

Akik inkább az épületen belül szeretnék kipihenni magukat, igénybe vehetik a wellness központunkat. A szauna részlegben finn és gyógynövényes szauna illetve gőzkabin áll a vendégek rendelkezésére. Ezen felül a beltéri medencében, szoláriumban és a masszázs központunkban is lazíthatnak a kikapcsolódásra vágyók, az edzőterem pedig várja a sportolni vágyókat!

Hotelünk szívesen látja az egyedül utazókat, épp úgy mint a nagy családosokat is. A gyerekek számára felügyelettel és külön programokkal kedveskedünk, ahol minden korosztályt szívesen látunk az egészen piciktől az idősebbekig.

Az épületben ingyenes wifi hálózat működik és kialakításra került egy internet sarok is.



Forrás: www.berghotel-hinterstoder.at